Yahoo Web Search

Search results

  1. A Mars kutatásával foglalkozó tudósok szerint a Mars lakhatóvá tétele a mai technológiával nem megvalósítható. A Marson rendelkezésre áll szén-dioxid és víz, amik üvegházhatású gázok, és ezek elvileg alkalmasak lennének a bolygó felmelegítésére. Azonban a szén-dioxid légnyomása a Marson a Földinek kevesebb mint 1%-a.

  2. A Mars a Naptól számított negyedik bolygó a Naprendszerben. Szabad szemmel könnyedén látható az éjszakai égbolton. A római hadistenről nevezték el, de gyakran hívják „vörös bolygónak” is színe miatt, amit a Mars felszínét meghatározó vas-oxid okoz. A Mars a harmadik legnagyobb kőzetbolygó a Naprendszerben, számos rendkívüli felszíni képződménnyel.

  3. A Mars kutatására felküldött űrszondák legtöbbje különböző hibák miatt nem tudta elvégezni a kitűzött feladatait. Az első közeli fényképeket a vörös bolygó felszínéről az amerikai Mariner–4 készítette el 1964-ben. A felszínre először a szovjet Marsz–3 lander szállt le 1971-ben. A Mars első műholdja a Mariner ...

  4. Mars bolygó. A „ marslakók ” kifejezés olyan neves magyar tudósok (többnyire, de nem kizárólag fizikusok és matematikusok) csoportjára vonatkozik, akik a 20. század folyamán az Egyesült Államokba emigráltak. [1] Szilárd Leó használta ezt a kifejezést, aki viccesen azt állította, hogy Magyarország a Marsról érkező idegenek frontja.

  5. Aug 12, 2021 · A Szerző. Összefoglalva, tények röviden: – Helyzete: a 4. a Naptól számítva. – Naptól mért átlagos távolsága: 228 millió km. – Tengelyforgási idő: 24 óra 37 perc. – Nap körüli keringési idő (az év hossza): 687 nap. – Pályamenti sebesség: 86 870 km/óra. – Átmérő: 6787 km. – Tengelyferdeség: 25, 2 fok. – Tömeg: 1/10-e a Földének.

  6. 24 février 24 avril Chronologies thématiques Croisades Ferroviaires Sports Disney Anarchisme Catholicisme Abréviations / Voir aussi (° 1852) = né en 1852 († 1885) = mort en 1885 a.s. = calendrier julien n.s. = calendrier grégorien Calendrier Calendrier perpétuel Liste de calendriers Naissances du jour modifier Le 24 mars est le 83 e jour , moins souvent le 84 e , de l' année du ...

  7. en.wikipedia.org › wiki › MarsMars - Wikipedia

    It is classified as a terrestrial planet and is the second smallest of the Solar System 's planets with a diameter of 6,779 km (4,212 mi). In terms of orbital motion, a Martian solar day ( sol) is equal to 24.5 hours, and a Martian solar year is equal to 1.88 Earth years (687 Earth days).

  1. People also search for