Search results
A szomszédos Románia, illetve a román nép történelme a középkortól szorosan kapcsolódik Magyarország és a magyar nép történetéhez. Már a román nép eredete illetve a dák–római folytonosság elmélete is erősen vitatott a két ország történészei között, de a nemzetközi történettudomány köreiben is.
A Romania, ritkábban Latin-Európa, összefoglaló elnevezés azokra az egykori Római Birodalomhoz tartozó európai területekre és országokra, ahol ma valamilyen újlatin (régi elnevezéssel „román”) nyelvet beszélnek, vagy beszéltek.
Románia jelenlegi közigazgatási rendszerének legmagasabb szintje a megye (románul județ). A megyék a NUTS-rendszer harmadik szintjének felelnek meg. [ 1 ] A jelenlegi megyerendszert 1968 -ban vezették be a 2/1968-as törvénnyel, ekkor – az addigi tartományokból – 39 megyét hoztak létre.
Románia történelme. A szomszédos Románia, illetve a román nép történelme a középkortól szorosan kapcsolódik Magyarország és a magyar nép történetéhez. Már a román nép eredete illetve a dák–római folytonosság elmélete is erősen vitatott a két ország történészei között, de a nemzetközi történettudomány ...
Románia ( románul: România; IPA: romɨˈni.a) kelet- közép-európai állam. Északról Ukrajna, keletről Moldova, nyugatról Magyarország és Szerbia, délről Bulgária, míg keleten a Fekete-tenger is határolja. 238 391 négyzetkilométeres területével és 19 millió fős (2022) lélekszámával az Európai Unió nyolcadik ...
A Romania, ritkábban Latin-Európa, összefoglaló elnevezés azokra az egykori Római Birodalomhoz tartozó európai területekre és országokra, ahol ma valamilyen újlatin nyelvet beszélnek, vagy beszéltek.
Románia Kelet-Európa (egyes vélekedések szerint Közép-Európa) egyik országa. Románia délről Bulgáriával és Szerbiával, nyugatról Magyarországgal, északról és keletről Ukrajnával, illetve keletről a két ország közé ékelt Moldovával határos. Románia keleti partját a Fekete-tenger mossa.